Eszéken mutatkozott be a Klaszter a Duna Program rendezvényén

A Versenyképességi prioritásterületben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara vezető szerepet játszik, két munkacsoportot is képvisel és vezet, a szakképzést valamint az üzleti szervezetek együttműködését. A Kamara az Üzleti szervezetek együttműködése munkacsoport taglétszámának növelését tűzte ki céllul, illetve a magyar képviselet erősítését, melynek kapcsán kapott meghívást a Szoftveripari Innovációs Pólus Klaszter is, egyedüliként képviselve a magyaroszági klasztereket. A munkacsoporti megbeszélésre 2016. szept. 22-23-án Eszéken (Horvátország) került sor. Ugyanezen napok keretében további témák és munkacsoportok is üléseztek, melyek az Innováció és technológia transzfer illetve a Környezetvédelmi technológiák és az energiahatékonyság témában zajlanak. Így lehetőség volt más témákba is bepillantást nyerni.


A szakmai nap első napján több szervezet kapott lehetőséget bemutatkozásra a Duna Program célterületeit képviselő országokból. A rendezvény további célja volt, hogy a megllévő kapcsolatok erősítése, ismertetésre kerüljenek azon lehetőségek, melyek a kamarák, üzleti szféra-beli együttműködései lehetőségeket tárja fel, ill. a szervezetek számára biztosít bemutatkozási lehetőséget (kamarák, fejlesztési ügynökségek, klaszterek, Enterprise Europe Network).


A rendezvény programja


A klaszter bemutatkozó előadása


A rendezvény második napján a helyi Tera Technopolis business incubator központot is megismerhettük, mely szintén üzleti, együttműködési lehetőségeket nyújhat a klaszter és a tagvállalatok számára.

2016-09-26